Mestermunkák

Letölthető és nyomtatható változat (PDF)

Az alábbiakban olvasható ismertetőt a Green Ronin Publishing által kiadott Black Company Campaign Setting könyv ihlette, illetve az ebben a könyvben leírtak szolgáltak egyfajta útmutatóul hozzá.

 

Mestermunka. Ritka és értékes eszközök jellemzője ez a szócska. Ahány mester, annyiféle kézjegy, annyi sajátosság és megannyi különleges érték. Számtalan ember és egyéb faj képviselőjének életét megkönnyítő avagy éppen megnehezítő eszközök ezek, melyek nélkülöznek mindennemű mágiát, mégis sokszor jobb hatásokat érhet el velük a használójuk, mint a csillagászati árú mágikus eszközökkel. Ilyen tárgyakról lesz szó ebben a kis ismertetőben.

Sajnálatosan elég kevés szó esik a mesterségek által létrehozható igazi remekművekről, a mestermunkának számító használati tárgyakról. Ezen téma részletes kifejtése egyaránt hiányzik az Első Törvénykönyv, az Új Tekercsek és a legfrissebb, a MAGUS Alapkönyv oldalairól, valamint a hivatalosan megjelentetett kiegészítő kiadványokból. Az alábbiakban egy kicsit árnyaltabban szeretném bemutatni a mesteremberek remekművei által képviselt valódi értékeket, illetve játékbeli statisztikákat mindhárom rendszerre kifejezve.

Képzettségi szintek és a mestermunka minősége

A mestermunkák elkészítésének egyik alapfeltétele a kiemelkedő képzettségbeli tudásszint. Ez számszerűleg sajnálatosan csak az új rendszerben, az Alapkönyv rendszerében mérhető. A régebbi rendszerek esetében jelentős különbségek lesznek ehhez képest.

A mestermunkákat különböző fokozatokba lehet sorolni a minőségük szerint. Minden fokozat megmutatja, hogy maximálisan mennyi mestermunka módosítót lehet egy tárgyon elhelyezni és azok legfeljebb mekkora szintűek lehetnek.

1 mestermunka fokozat: 1 darab mestermunka módosító, legfeljebb 1-es szintű módosítás.

2 mestermunka fokozat: 2 darab mestermunka módosító, legfeljebb 1-es szintűek lehetnek a módosítások.

3 mestermunka fokozat: 3 darab mestermunka módosító, legfeljebb 1 db 2-es szintű és 1 db 1-es szintű, vagy 3 db 1-es szintű módosítás.

4 mestermunka fokozat: 4 darab mestermunka módosító, legfeljebb 2 db 2-es szintű, vagy 1 db 2-es szintű és 2 db 1-es szintű, vagy 4 db 1-es szintű módosítás.

5 mestermunka fokozat: 5 darab mestermunka módosító, legfeljebb 1 db 3-as szintű és 1 db 2-es szintű, vagy 1 db 3-as szintű és 2 db 1-es szintű, vagy 2 db 2-es szintű és 3 db 1-es szintű, vagy 5 db 1-es szintű módosítás.

6 vagy több mestermunka fokozat: 6 darab mestermunka módosító, maximális módosítási szint a 3-as. A leosztások tekintetében a módosítók összege nem haladhatja meg a módosítás fokozatának összegét, és egyik módosítás sem lehet 3-as szintűnél nagyobb.

A fentiekből világosan látható, hogy a mestermunka tárgyak bár jelentősen megemelhetik valaki képzettségbeli tudását, netán egyéb jellegű ismereteit, korlátozva vannak. Mágiával lényegesen nagyobb erejű tárgyak alkothatóak, de ezek ára is csillagászati lesz.

d20: Az Alapkönyv rendszerében mestermunkát csak az a mester készíthet, akinek a tudása a tárgykészítéshez szükséges mesterségben minimum 5. szinten áll. Ha ez adott, akkor megkísérelhet ilyen tárgyat készíteni az illető. A mestermunka fokozatok száma a képzettségének teljes értékéből számolódik. Minden 5 pontnyi képzettség (azaz a teljes képzettség értéke, a tulajdonság és képesség módosítókkal egyetemben) 1 fokozatot jelent. A készülő tárgy értéke az alap tárgy értékének 2 + annyiszorosa lesz, ahány fokozatú az elkészülő tárgy.

Így egy 3-as fokozatú tárgyat csak akkor készíthet el valaki, ha a teljes mesterség képzettség értéke legalább 15-ös, és ekkor az árszorzó 5-ös lesz, azaz egy sima tárgy értékének az ötszöröséért fog gazdát cserélni ez a mestermű.

Ugyanakkor a mestermunkák készítése esetében a megdobandó célszám is megemelkedik, így minden fokozat után a tárgy elkészítéséhez szükséges célszám a mesterségbeli próbán 3 ponttal növekszik.

Tehát míg egy számszeríj elkészítésének alap célszáma 15, addig egy 2. fokozatú mestermunka számszeríj elkészítése már 21 lesz (2 × 3 pontnyi növekedés).

Új Tekercsek: Az Új Tekercsek rendszerének esetében a képzettségi fokok elég jelentős különbségeket képesek mutatni. Az adott szakma/mesterség művelője által a készülő tárgyba foglalható maximális mestermunka módosítók a következőképpen alakulnak:

1. fok: Nem készíthető mestermunka tárgy.

2. fok: Legfeljebb 1 mestermunka fokozat, a készülő tárgy ára az alapérték háromszorosa.

3. fok: Legfeljebb 2 mestermunka fokozat, a készülő tárgy ára az alapérték négyszerese.

4. fok: Legfeljebb 4 mestermunka fokozat, a készülő tárgy ára az alapérték hatszorosa.

5. fok: Legfeljebb 6 mestermunka fokozat, a készülő tárgy ára az alapérték nyolcszorosa.

Első Törvénykönyv: Az Első Törvénykönyv rendszere esetében van a legkönyebb dolgunk, mivel itt csupán 2 fokozata létezett a szóbajöhető szakmáknak.

Alapfok: Legfeljebb 1 mestermunka fokozat, a készülő tárgy ára az alapérték háromszorosa.

Mesterfok: Legfeljebb 5 mestermunka fokozat, a készülő tárgy ára az alapérték hatszorosa.

 

Mindezek után illik szót ejteni a leírt fokozatok és képzettségi szinteknél magasabb tudást birtokló mesteremberek műveiről is. Az ilyen jellegű mestermunkák esetében a mester egy darabkát ad át önmagából a tárgynak, így az nagyon gyenge mágikus jellegű plusz képesség birtokába juthat. Ezt nehéz számszerűleg megmondani, mikor következik be, ez legyen minden KM saját döntési jogköre, de semmiképpen se legyen egyszerűen elérhető. Hihetetlen gyakorlati és elméleti tudásmennyiség, no és persze rengeteg idő kell az ilyen művek megalkotásához, valamint az ide vezető út is a legtöbb esetben hosszú éveket vesz el a mestertől. Általában elmondható, hogy emberek ilyen magas szintre egy normál emberi élet alatt elérni nem fognak. Gnómok, törpék és elfek között találni csak olyan mestereket, akik ilyen magas szintű tudás birtokában vannak. Tárgyaik gyakorlatilag sosem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Öröklődnek, esetleg ajándékként kerülnek más tulajdonoshoz, aki életénél is többre tartja sokszor ezen mesterműveket, hiszen mind vagyoni, mind eszmei értékük felbecsülhetetlen. Ilyen munkák készítését jobb nem JK-k kezébe adni, maradjon elsősorban NJK-k megbecsült tudása. A szóba jöhető előnyökről a módosítók ismertetésénél, a varázsművesség címszó alatt bővebb kifejtés is olvasható.

Mestermunka tárgyak és a különleges anyagok

Ynev esetében nem szabad megfeledkezni a megannyi különleges matériáról, amiből a tárgyak készülhetnek. Ezek egyrészről befolyásolják a tárgyak árait, másrészről megnehezítik az adott mestermű elkészítését. Az alábbiakban sorra veszem mindazon előnyöket és tulajdonságokat, amik a különböző speciális anyagok esetében szóba jöhetnek az acélon (fegyverek és egyéb hadi eszközök), nemesfémeken (értéktárgyak), fán (íjak és pajzsok, egynémely használati tárgy) kívül. A felsorolás nem fog kitérni a legkülönlegesebb és gyakorlatilag beszerezhetetlen anyagokra, így a fekete acélt és az élő fémet ne keresse senki a leírásban. Azokat megmunkálni csak mágikus tudással lehetséges, így nem kerülnek ismertetésre a "világi" eszközökkel és tudással megmunkálható fémek között.

 

Abbitacél

Északon elterjedt különleges ötvözet. Jóval erősebb és jobb tulajdonságú az acélnál. Minden eszköz, amit abbitacélból készítenek, 50%-kal több STP-vel és 50%-kal nagyobb keménységgel bír, mint acélból készült megfelelőjük. Ugyanakkor hihetetlenül drága és nehezen formázható alapanyag, így ha valaki ilyen anyagból kíván készíteni bármit is, a készítés nehézsége 3 ponttal emelkedik, míg az ára az alap tárgy értékének 10-szerese lesz. Az Első Törvényköny esetében csak és kizárólag mesterfokú mesterségbeli tudással formázható, míg az Új Tekercsek esetében legalább 3. fokú mesterségbeli tudás kell a megmunkálásához.

Az ilyen tárgyak előnyei az erősebb szerkezeten túl, hogy nem vezetik az elektromosságot, így a villámokat sem, azaz ebből a szempontból nem fémként kezelendőek, valamint könnyűek (fele akkora tömegűek, mint az acélból készített megfelelőik). Mestermuka készítésekor automatikusan plusz 1 szabadon felhasználható mestermunka szintet (tehát nem fokozatot!) kap a mester a tárgyhoz. Ez minden esetben egy 1-es szintű plusz módosítás képében jelenhet csak meg!

 

Lunírok

A lunír egy mágikusnak tartott fém ötvözet. Többféle színben előfordul, többféle minőséget képvisel. Nagyon ritka és felettébb értékes fémek ezek, melyek képesek a mágikus teremtmények károsítására is. Megmunkálásuk nehezebb még az abbitacélnál is, így az Alapkönyv rendszerében az ilyen munkák készítésekor a célszám 6 ponttal emelkedik a mesterség próba során az alap tárgy nehézségéhez képest. Az Első Törvénykönyv rendszerében ezen fémek megmunkálása csak mesterfokú tudás esetén megoldható. Új Tekercsek rendszerében pedig 4. fokú tudás szükségeltetik a műveletekhez.

Előnyeik ezeknek a fémeknek, legyen szó bármely színű változatról is, hogy könnyebbek az acélnál és sokkalta tartósabbak is. STP és keménység szempontjából 75%-kal erősebbek, mint az acélból készült megfelelőik. Egyéb előnyös tulajdonságaik és árbeli plusz szorzóik az acélhoz képest, a színek szerint a következők:

Kék lunír: Ára 10-szerese az acélénak, tömege 25%-kal kisebb az acélnál, +1 módosítót ad a sebzésre fegyver esetén, ellenben Sebzés Felfogó Értékre nem ad módosítót páncélok esetén.

Vörös lunír: Ára 20-szorosa az acélénak, tömege 33%-kal kisebb az acélnál, emellett +1 módosítót ad a sebzésre fegyver esetén vagy a Sebzés Felfogó Értékre páncélzat esetén.

Zöld lunír: Ára 35-szöröse az acélénak, tömege 33%-kal kisebb az acélnál, emellett mestermuka készítésekor automatikusan plusz 1 szabadon felhasználható mestermunka szintet (tehát nem fokozatot!) kap a mester a tárgyhoz. Továbbá +2 módosító van sebzésre vagy a Sebzés Felfogó Értékre a készülő tárgy funkciója szerint.

Fekete lunír: Ára 50-szerese az acélénak, tömege 50%-kal kisebb az acélnál, emellett mestermuka készítésekor automatikusan plusz 2 szabadon felhasználható mestermunka szintet (tehát nem fokozatot!) kap a mester a tárgyhoz. Továbbá +2 módosító van sebzésre vagy a Sebzés Felfogó Értékre a készülő tárgy funkciójának megfelelően.

Holdlunír: Ára 100-szorosa az acélénak, tömege 50%-kal kisebb az acélnál, emellett a mestermuka készítésekor automatikusan plusz 2 szabadon felhasználható mestermunka szintet (tehát nem fokozatot!) kap a mester a tárgyhoz. Továbbá +3 módosító van sebzésre vagy a Sebzés Felfogó Értékre a készülő tárgy funkciójától függően.

 

Mithrill

A legritkább mágikus fémek közé tartozik. Ára csillagászati magasságokba rúg, általában 100-1000-szerese a normál, nem mithrillből készült tárgy árának. A legtöbb ember csupán legendának tartja és fel sem ismerné, ha elétennék. Ellenállása legendás, STP és keménység értéke duplája az acélénak, tömege pedig csupán a negyede egy acélból készült megfelelőjének. Szinte törhetetlen. Megmunkálásuk hihetetlenül nehéz, csak a legképzettebb mesterek vállalkozhatnak rá. Az Alapkönyv rendszerében a mithrill tárgyak elkészítésekor az alap célszám 10 ponttal emelkedik. Az Első Törvénykönyv esetében természetesen csak mester készíthet ilyen eszközt, de ehhez olyan hatalmas tudásra és rengeteg tapasztalatra van szükség, hogy csak a hosszúéletű fajok legnagyobb mesterei képesek a tényleges megmunkálásra. Az Új Tekercsek rendszerében 5. fokú tudás szükséges a megmunkáláshoz, és a fentebb leírtak továbbra is tartják magukat, azaz szinte csak a hosszúéletű fajok mesterei lehetnek képesek e csoda véghezvitelére mindenféle mágikus vagy isteni segítség nélkül.

Az ilyen tárgyak minden esetben mágikusak, valamint +3 módosítóval rendelkeznek sebzés és/vagy Sebzés Felfogó Érték tekintetében. Mestermuka készítésekor automatikusan plusz 3 szabadon felhasználható mestermunka szintet (tehát nem fokozatot!) kap a mester a tárgyhoz..

Mestermunka módosítók

Ennek a különlegesen hangzó megnevezésnek csupán annyi a szerepe, hogy megmutatja nekünk a mestermunka típusát. Egy mestermunka módosítónak három szintje lehetséges, amik mind különböző mértékű előnyöket mutatnak a felhasználó számára.

Fontos megjegyezni, hogy ha egy karakternél több olyan mestermunka tárgy is van, amely ugyanazon módosítókat adná ugyanarra a képzettségre vagy cselekedetre, úgy a módosítók nem adódnak össze, hanem csupán az erősebb érvényesül!

Továbbá szintén nem elhanyagolható tény, hogy noha a szövegben módosítóként van említve minden elnevezés, ezek csak a tárgy készítésekor "építhetőek be" az adott tárgyba. A kész eszközt módosítani nem lehetséges semmilyen nem mágikus módon a továbbiakban, hogy esetleg újabb módosítókat szedjen össze velük az ember!

Számtalan különféle módosítási lehetőség van, ami belefoglalható egy adott tárgyba, ezekről bővebben az alábbiakban lehet olvasni.

A módosítási lehetőségek típusai a következők:

- Befogadó

- Csonttörő

- Dekoratív

- Edzett

- Éles

- Halálos

- Hárító

- Hegyes

- Kiegyensúlyozott

- Könnyű

- Megerősített

- Mérgező

- Precíz

- Rejthető

- Rettentő

- Rugalmas

- Szakszerű

A módosítható tárgyak típusai pedig az alábbiak:

- Fegyverek

- Vértek

- Pajzsok

- Használati tárgyak

- Mesterséghez köthető eszközök

- Ajándéktárgyak, értéktárgyak

Mestermunka módosítók típusainak leírásai

Befogadó (bármely tárgyra elhelyezhető) : Az ilyen módosítással ellátott tárgyakat a későbbiekben el lehet látni rúnákkal vagy drágakőmágiával feltöltött drágakövekkel, esetleg valamilyen más mágikus hatással. A hatások ugyan kombinálhatóak, de ez felettébb ritka eset, csak az igazán nagy hatalmú és sokoldalú tárgyak esetében fordulhat elő.

1-es szint: Profánmágikus mágia befogadása.

2-es szint: Szakrális vagy tapasztalati mágia befogadása..

3-as szint: Drágakőmágia vagy rúnamágia befogadása.

Csonttörő (csak zúzófegyverekre helyezhető) : Ezt a jelzőt és fejlesztést kizárólag zúzófegyverek kaphatják meg. Az ilyen fegyver a módosítás következtében lényegesen komolyabb sérüléseket képes okozni.

1-es szint: +1 sebzés.

2-es szint: +2 sebzés.

3-as szint: +3 sebzés.

Dekoratív (bármely tárgyba belefoglalható) : Olyan különlegesen szép, mégis visszafogottan díszített tárgyakat jelöl ez a jelző, mely a tulajdonosuk megjelenését vagy megítélését jelentősen javítja. A módosítók csak addig élnek, amíg a tárgy jól látható.

Ha egy ilyen tárgyat odaajándékoznak valakinek, úgy a megajándékozott lényegesen barátságosabban fog viselkedni az ajándékozóval szemben. Ilyenkor automatikusan egy fokozatot javul az illető megítélése és a hozzá való viszonyulás a lehetséges skálán (ellenséges-barátságtalan-közömbös-barátságos-segítőkész). A tulajdonság ideiglenes javulása természetesen kihatással van az alárendelt képzettségekre is.

1-es szint: +1 Karizma vagy Szépség a viselőjének.

2-es szint: +2 Karizma vagy Szépség a viselőjének.

3-as szint: +3 Karizma vagy Szépség a viselőjének.

Edzett (bármely tárgyba belefoglalható) : Az edzett eszközök jelentősen komolyabb sérülést képesek elviselni a károsodás jelei nélkül.

1-es szint: +10% Struktúra Pont (STP). Páncéloknál +10% Struktúra Pont (STP) és +1 Sebzés Felfogó Érték (SFÉ).

2-es szint: +20% Struktúra Pont és -20% csorbulási esély. Páncéloknál +15% Struktúra Pont és +1 Sebzés Felfogó Érték.

3-as szint: +40% Struktúra Pont és -40% csorbulási esély. Páncéloknál +25% Struktúra Pont és +2 Sebzés Felfogó Érték.

Éles (csak vágófegyverek esetében használható) : Ezt a jelzőt és fejlesztést kizárólag vágófegyverek kaphatják meg. Az ilyen fegyver a módosítás következtében lényegesen komolyabb sérüléseket képes okozni vágáskor.

1-es szint: +1 sebzés.

2-es szint: +2 sebzés.

3-as szint: +3 sebzés.

Halálos (csak fegyverek esetében használható) : Különösen veszélyes, személyreszabott gyilkolóeszközök azok, melyek ezzel a módosítással lettek felszerelve.

Az Alapkönyv rendszerében a szintek nyújtotta előnyök a következők:

1-es szint: 1 ponttal csökkenti a túlütés küszöbét (10-ről 9-re), vagy 1 ponttal a kritikus túlütés küszöbét (20-ról 19-re).

2-es szint: 2 ponttal csökkenti a túlütés küszöbét (10-ről 8-ra), vagy 1 ponttal a kritikus túlütés küszöbét (20-ról 19-re).

3-as szint: 3 ponttal csökkenti a túlütés küszöbét (10-ről 7-re), vagy 2 ponttal a kritikus túlütés küszöbét (20-ról 18-ra).

Az Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében a szintek nyújtotta előnyök a következők:

1-es szint: 2 ponttal csökken a túlütés küszöbe (50-ről 48-ra), vagy 1 ponttal a kritikus túlütés küszöbe (100-ról 99-re).

2-es szint: 3 ponttal csökken a túlütés küszöbe (50-ről 47-re), vagy 2 ponttal a kritikus túlütés küszöbe (100-ról 98-ra).

3-as szint: 5 ponttal csökken a túlütés küszöbe (50-ről 45-re), vagy 3 ponttal a kritikus túlütés küszöbe (100-ról 97-re).

Hárító (csak pajzsok és fegyverek esetében használható) : Meglehetősen gyakori módosítás, különösen a harcba gyakrabban belekeveredő gazdagabb személyek sorai között. Az ilyen módosítással ellátott eszközök lényegesen jobban alkalmazhatóak a hárítások és védések kivitelezésére, mint egyszerű társaik.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: +3 Védő Érték módosító.

2-es szint: +6 Védő Érték módosító.

3-as szint: +10 Védő Érték módosító.

Az Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: +1 módosító a Hárítás dobásra.

2-es szint: +2 módosító a Hárítás dobásra.

3-as szint: +3 módosító a Hárítás dobásra és +1 módosító a Védő Értékre.

Hegyes (csak szúrófegyverek esetében) : Ezt a jelzőt és fejlesztést kizárólag szúrófegyverek kaphatják meg. Az ilyen fegyver a módosítás következtében lényegesen komolyabb sérüléseket képes okozni szúráskor.

1-es szint: +1 sebzés.

2-es szint: +2 sebzés.

3-as szint: +3 sebzés.

Kiegyensúlyozott (fegyverek esetében) : Az ilyen módosításon átesett fegyverek lényegesen gyorsabbá válnak forgatójuk kezében. A jobb súlyeloszlás teszi mindezt lehetővé.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: +2 Kezdeményező Érték.

2-es szint: +4 Kezdeményező Érték.

3-as szint: +7 Kezdeményező Érték.

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: -1 sebesség, de nem mehet 3 alá.

2-es szint: -2 sebesség, de nem mehet 3 alá.

3-as szint: -2 sebesség, de nem mehet 3 alá, valamint fegyverrántás szabad cselekedetért.

Kiegyensúlyozott (hajítófegyverek esetében) : Az ilyen módosításon átesett hajítófegyverek lényegesen jobb súlyeloszlásuknak köszönhetően messzebbre hajíthatóak.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: +10% a maximális távolságra.

2-es szint: +20% a maximális távolságra.

3-as szint: +30% a maximális távolságra.

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: +1 a hatótáv egységre.

2-es szint: +2 a hatótáv egységre.

3-as szint: +4 a hatótáv egységre.

Kiegyensúlyozott (páncélok esetében) : Az ilyen módosításon átesett páncélokban lényegesen könnyebb a mozgás. Szabadabban tud reagálni és mozogni viselőjük, mert jobban van megoldva a súlyeloszlás és személyre szabott az egész vértezet. A módosítások előnyei csak és kizárólag arra a személyre vonatkoznak, akinek a vértet készítették!

1-es szint: -1 Mozgás Gátló Tényező (MGT).

2-es szint: -2 Mozgás Gátló Tényező (MGT).

3-as szint: -3 Mozgás Gátló Tényező (MGT).

Könnyű (minden tágy esetében): A könnyű eszközök és használati tárgyak kisebb tömegűek, így kényelmesebben viselhetőek, vagy könyebben beépíthetőek, ugyanakkor semmilyen más téren nem különböznek a hétköznapi társaiktól.

1-es szint: -10% tömeg.

2-es szint: -20% tömeg.

3-as szint: -30% tömeg.

Megerősített (bármely tárgy, kivéve páncélok) : A megerősítés hasonlatos az edzéshez, de azzal ellentétben valamilyen plusz anyagot használ fel, hogy elérje a jobb struktúrát. Emiatt sajnálatos módon tömegnövekedéssel lehet számolni.

1-es szint: +15% Struktúra Pont (STP), valamint +10% tömeg.

2-es szint: +25% Struktúra Pont (STP) és -20% csorbulási esély, továbbá +20% tömeg.

3-as szint: +50% Struktúra Pont (STP) és -40% csorbulási esély, továbbá +30% tömeg.

Megerősített (bármely páncél) : A megerősítés hasonlatos az edzéshez, de azzal ellentétben valamilyen plusz anyagot használ fel, hogy elérje a jobb struktúrát. Emiatt sajnálatos módon tömegnövekedéssel lehet számolni. A megerősítés bőr és posztó vértek esetében fémszálak és gyűrűk behelyezését, míg merevebb fém vérteknél merevítők elhelyezését jelentik. Rugalmas fémvértek esetében újabb gyűrűk/láncok/pikkelyek felhelyezésével jár a procedúra.

1-es szint: +10% Struktúra Pont (STP) és +5% tömeg.

2-es szint: +20% Struktúra Pont és +10% tömeg, valamint +1 SFÉ.

3-as szint: +30% Struktúra Pont és +15% tömeg, valamint +2 SFÉ és +1 MGT.

Mérgező (elméletileg bármely tárgyban elhelyezhető, de általában fegyverekben szokás kialakítani) : Mindazon tárgyak, amelyek ilyen módosítást kapnak, kedvelt eszközei lehetnek a mérgek kedvelőinek. Az ilyen eszközök esetében ugyanis lényegesen tovább marad felhasználható a méreg és több személy is megmérgezhető ugyanazzal a méregmennyiséggel erősségvesztés nélkül. A módosítás egy különleges méregtároló rész kialakítását takarja az adott tárgyon.

1-es szint: A méreg kétszer annyi ideig felhasználható a tárolójában tartva, valamint +1 személy mérgezhető meg erősség csökkenés nélkül.

2-es szint: A méreg háromszor annyi ideig felhasználható a tárolójában tartva, valamint +2 személy mérgezhető meg erősség csökkenés nélkül.

3-as szint: A méreg ötször annyi ideig felhasználható a tárolójában tartva, valamint +3 személy mérgezhető meg erősség csökkenés nélkül.

Precíz (bármely fegyver) : Az ilyen fegyverek a pontosság híveinek kellékei. Egyaránt kedvelik a kardvívók és a mesterlövészek, avagy a késdobálók. A precíz fegyverek esetében a pontosság nagyon komoly szerepehez jut a kialakításnak köszönhetően.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: +3 Támadó Érték vagy Célzó Érték.

2-es szint: +6 Támadó Érték vagy Célzó Érték.

3-as szint: +10 Támadó érték vagy Célzó Érték.

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: +1 Támadó Érték.

2-es szint: +2 Támadó Érték.

3-as szint: +3 Támadó Érték.

Rejthető (bármely tárgy, kivéve páncélok, pajzsok és kétkezes fegyverek) : Az ilyen eszközök különösen egyszerű, szinte már megtévesztő külleműek. Ezt kihasználva lényegesen könnyebb álcázni vagy elrejteni őket.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében a Rejtőzés százalékos képzettséget lehet használni a tárgy elrejtésére:

1-es szint: +5% Rejtőzés próbákhoz, ha a tárgyat akarja elrejteni valaki.

2-es szint: +10% Rejtőzés próbákhoz, ha a tárgyat akarja elrejteni valaki.

3-as szint: +25% Rejtőzés próbákhoz, ha a tárgyat akarja elrejteni valaki.

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: +2 módosító a tárgy elrejtésére irányuló próbákhoz.

2-es szint: +4 módosító a tárgy elrejtésére irányuló próbákhoz.

3-as szint: +7 módosító a tárgy elrejtésére irányuló próbákhoz.

Rettentő (bármely fegyver, vért vagy pajzs) : Brutális, elrettentő, megfélemlítő harci eszközök ezek a tárgyak. Kialakításukkor a mások megrémítésének minél jobb megoldása a cél. A megfélemlítés csak akkor fog igazán működni, ha a viselő cselekedetei kimondottan erre irányulnak a harcban.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: Megfélemlítéskor a célpont módosítatlan Asztrál próbát köteles dobni. Sikertelenség esetén Harc Megfélemlítve.

2-es szint: Megfélemlítéskor a célpont -1 módosítóval Asztrál próbát köteles dobni. Sikertelenség esetén Harc Megfélemlítve.

3-as szint: Megfélemlítéskor a célpont -2 módosítóvel Asztrál próbát köteles dobni. Sikertelenség esetén Harc Megfélemlítve.

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: +1 a Megfélemlítés próbákra a harc közben.

2-es szint: +3 a Megfélemlítés próbákra a harc közben.

3-as szint: +5 a Megfélemlítés próbákra harc közben.

Rugalmas (íjak esetében) : Fegyverek esetében kizárólag íjaknál alkalmazható módosítás. A lényege a dolognak annyi, hogy a fegyver sokkal több energiát képes tárolni, ezáltal nagyobb erővel és messzebbre repítheti a nyílvesszőt. Rendszertől függetlenül minden így módosított íj Erő minimuma 1-es szint esetén 14 lesz, 2-es szint esetén 16, míg 3-as szint esetén 18.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: +10% lőtávolság.

2-es szint: +25% lőtávolság és +1 sebzés.

3-as szint: +50% lőtávolság és +2 sebzés.

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: +2 hatótáv egység, a fegyver Erőből használható.

2-es szint: +5 hatótáv egység, a sebzésbe az Erő módosító másfélszerese adódik bele.

3-as szint: +10 Hatótáv egység, a sebzésbe az Erő módosító kétszerese adódik bele.

Rugalmas (páncélok esetében) : Bármely páncél hajlékonyabbá, rugalmasabbá tehető jókora plusz munkával. Az egész módosítás lényege, hogy könnyedebb legyen a mozgás a viselt vértezetben.

Első Törvénykönyv és Új Tekercsek esetében:

1-es szint: -1 Mozgás Gátló Tényező (MGT).

2-es szint: -2 Mozgás Gátló Tényező (MGT).

3-as szint: -3 Mozgás Gátló Tényező (MGT).

Alapkönyv rendszerének esetében:

1-es szint: -1 Mozgás Gátló Tényező (MGT) és +1 maximális Ügyesség módosító.

2-es szint: -2 Mozgás Gátló Tényező (MGT) és +2 maximális Ügyesség módosító.

3-as szint: -3 Mozgás Gátló Tényező (MGT) és +4 maximális Ügyesség módostó.

Szakszerű (fegyverek, pajzsok és vértek kivételével bármilyen használati tárgy) : A szakszerű eszközök esetében a mester egy olyan tárgyat alkot, ami egy konkrét képzettség elvégzésében, végrehajtásában hivatott segítséget nyújtani alkalmazójának. A mesternek ismernie kell az adott képzettséget, amihez a módosító előnyöket biztosít. Gyakoraltilag bármely képzettséghez készíthető ilyen tárgy, így egy jól elkészített, kimondottan rejtőzésre megalkotott köpeny a Rejtőzés képzettség-próbákhoz ad segítséget, míg egy komoly térképészeti szakkönyv a Térképészethez nyújthat segítséget.

Ilyen módosítóval megalkotott tárgyakat nem csak mesterember készíthet, hanem bárki, aki rendelkezik a szükséges ismerettel, legfeljebb egy mesterre is szüksége lesz, hogy elnyerje végső alakját a tárgy. Így egy tudós térképész elkészíti a művét és egy könyvkötő mester segítségével könyvvé formálja azt. Vagy az álcaköpenyhez az álcázási/rejtőzési tudást a megrendelő biztosítja (az ő útmutatása alapján készül) de a végleges kinézetét a szabómester adja meg neki.

Első Törvénykönyv esetében:

1-es szint: Százalékos képzettség esetén +10% a képzettségre, más képzettségeknél nem mérhető az előny.

2-es szint: +20% módosító százalékos képzettségekre, más képzettségeknél a képzetlen felhasználó alapfokú tudásúnak minősül, de csak elméleti képzettségek esetén. Fizikai képzettségekben nem nyújt segítséget.

3-as szint: +30% módosító százalékos képzettségekre, más képzettségeknél a képzetlen felhasználó fele Képzettség-pontból elsajátíthatja a képzettséget, míg a képzett, alapfokú használó fele Képzettség-pont mennyiségért mesterfokú tudásra tehet szert elméleti képzettségek esetében, fizikai képzettségek esetében nem nyújt segítséget.

Új Tekercsek esetében:

1-es szint: Százalékos képzettség esetén +5% a képzettségre, más képzettségeknél nem mérhető az előny.

2-es szint: +10% módosító százalékos képzettségekre, más képzettségeknél a képzett felhasználó 1 fokkal magasabb képzettségűnek minősül, de csak elméleti képzettségek esetén. Fizikai képzettségekben nem nyújt segítséget.

3-as szint: +20% módosító százalékos képzettségekre, más képzettségeknél a képzett felhasználó 2 fokkal magasabb képzettségűnek minősül, de csak elméleti képzettségek esetén. Fizikai képzettségekben nem nyújt segítséget. Képzett felhasználó fél Képzettség-pont mennyiségért 4. fokig növelheti a tudását az adott képzettségben.

Alapkönyv rendszerében:

1-es szint: +1 módosító a vonatkozó képzettség próbákra amíg a tárgyat használja a tulajdonosa.

2-es szint: +3 módosító a vonatkozó képzettség próbákra amíg a tárgyat használja a tulajdonosa.

3-as szint: +5 módosító a vonatkozó képzettség próbákra amíg a tárgyat használja a tulajdonosa.

 

Vissza az Opcionális szabályokhoz...